2010. január 6., szerda

Az egyszerűség kedvéért: Könyvtárportál

A Könyvtárportál az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatásában valósul meg a KI (Könyvtári Intézet) égisze alatt. A 2008-2013-as könyvtárügyi stratégia többek között célul tűzi ki a könyvtári szolgáltatások jelentős részének helytől és időtől független elérését. A stratégiára épülő pályázat 2007-től érlelődik.
A projekt célja egy - a könyvtárak és olvasóik számára biztosított - virtuális tér létrehozása könyvtárak, könyvtárosok, felhasználók összekapcsolására, az információk egy helyen való megjelenítésére. Ezt egy erre alkalmas oldal megalkotása által kívánják elérni, mely a Könyvtárportál nevet kapta, és a www.konyvtar.hu internetes címről érhető el.
A fejlesztésben Ládi László (KI Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály, osztályvezető) irányításával Kardos András (vezető fejlesztő), Füzessi Károly és három, nem a Könyvtári Intézethez tartozó programozó vesz részt. Az ötletelésbe bekapcsolódott Paszternák Ádám és Takács Dániel is, de ők később lemorzsolódtak. Elképzeléseiket már a 2008-as szombathelyi Vándorgyűlésen ismertették, igaz, hogy akkor még csak folyamatábrákkal, grafikákkal. A Könyvtárportált az I. Könyvtári Napon mutatták be az érdeklődőknek.

A portál összeköti a könyvtárakat az olvasókkal. Lehetőséget nyújt a dokumentumok egyidejűleg több könyvtárban történő kereséséhez (Katalógus), megjeleníti a könyvtárak publikus adatait, elérhetőségét (Könyvtárak), nyilvántartja az olvasó kölcsönzéseit, értesít azok lejártáról, lehetővé teszi könyves listák létrehozását, megosztását (Polcok), tájékoztat az aktuális eseményekről (Bejárat).

A könyvtár.hu fejlsztői nem ragadtak le valahol a régmúltban, így költséghatékonyan dolgoznak, felhasználják a készen kapott alapokat. Az oldal integrálja többek között a Google alkalmazásait. Az értesító sms küldéséhez például a Google Naptárat, a térképekhez a Mapst alkalmazza, de az Apps és a Data API is beépült az oldalba, akárcsak a Sitemaps, ami a webaoldalak beindexelésére szolgál közvetlenül értesítve a keresőrobotot. A GeoIP állapítja meg a tartózkodási helyünket, ezáltal láthatjuk a környéki könyvtárak eseményeit a nyitóoldalon. A Wikihez a MediaWiki szolgált alapul, a Könyvsegéd alkalmazásához pedig egy Firefox kiegészítőt telepíthet a felhasználó.

Néhány mondatban a menüpontokról

Bejárat
Bejárat néven értelemszerűen az oldal nyitólapját nevezik. Itt jelennek meg az aktuális könyvtári események, egy szelet a frissen polcra tett könyvekből, az új hozzászólásokból és bemutatókból, valamint a térség nagyobb könyvtáraira mutató linkek. Helyet kapott a Veszíts el egy könyvet akció pár soros bemutatója és linkje is.

Katalógus

Egyszerre teszi kereshetővé Magyarország interneten elérhető OPAC-jait (ez nagyjából 1200-t jelent a 4000-ből, ebből 200 nagyobb könyvtáré). Lehetőség nyújt nem csak a teljes rendszerben, hanem kedvenc könyvtárainkra, felsőoktatási, szak, környéki könyvtárakra, valamint a könyvtárközi szolgáltatók katalógusaira szűkítve végezni a keresést. A találatoknál megnézhetjük, melyik könyvtárba érdemes ellátogatnunk, vagy mennyit kell várakoznunk, hogy végre kezünkbe vehessük a könyvet, ugyanis nem csak a dokumentumot őrző intézmények jelennek meg, hanem - természetesen- a példányadatok is. Kis ikonok jelzik a polcra rakás, küldés lehetőségét,
a könyvről íródott ismertetőt, hozzászólásokat, valamint digitalizáltság esetén e-könyv formátumot. A hozzászólás is lehet nagyobb lélegzetvételű, tartalmazhatja kritikák elérési útvonalát, lényeges különbsége az ismertetőkkel szemben, hogy míg hozzászólást bármely regisztrált felhasználó írhat, ismertetőt csak könyvtáros. Ennek célja valamiféle tartalmi, minőségi válaszvonal húzása, a felügyelet megtartása. Az ismertetők a Könyvsegéd program által a szolgáltatást integráló OPAC-okban is megjelennek, vagy Firefox használata esetén maga a felhasználó építheti be böngészőjébe, így azokban a katalógusokban is megjelenik az ismertető, ahol maga a könyvtár nem alkalmazta. A Magyarországon használt OPAC-ok szinte mindegyike támogatja a Könyvsegédet.

Polcok

A Polcok menüben kedvenccé tehetünk könyveket, megoszthatjuk listájukat ismerőseink szűkebb vagy a portált használók szélesebb körével. Egyfajta könyvjelzőzésre ad alkalmat, olvasmánylistákat vagy például csoportos irodalomkutatás aktuális eredményeit tehetjük közzé. A rendszer bejelentkezés és vonalkódmegadás esetén nyilvántartja a kölcsönzéseinket, e-mailben, sms-ben értesít lejártukról. Ez utóbbi szolgáltatás igen népszerű, hiszen nem minden könyvtár küld tájékoztatót olvasóinak, vagy egy héttel a lejárat után teszi azt.

Könyvtárak

A régebben Tudakozó névvel illetett részben lehet könyvtárat keresni kedvenccé tétel és tájékozódás céljából név, gyűjtőkör vagy székhely szerint. A találati listából kiindulva az egyes könyvtárak információs oldalára, illetve ha van, akkor honlapjára tudunk eljutni, valamint elérhető OPAC esetén rögtön kereshetünk is.

Wiki

Szakmai rész; főként könyvtárosok, könyvtároshallgatók részére értékes információk gyűjtésére, megosztására szolgál. Jelenleg szinte használatlan, egy-egy részterületen jelennek csak meg gondolatok. Kevés a lelkes, hozzáértő feltöltő.


Az oldal látogatottsága még nem nagy, de idővel, és persze kellő népszerűsítéssel ez valószínűleg változni fog. Naponta 100-200 keresést végeznek a felhasználók, polcra raknak, megosztanak. Lelkesek, de kevesen vannak.
Mivel a portál csak tesztidőszakban működik, vannak gyerekbetegségei is, amelyek annál könnyebben kiküszöbölhetők, minél többen élnek a visszajelzési lehetőséggel. A fülek feletti szövegre (konkrétan a 'megosztod velünk' részre) kattintva írhatunk az illetékeseknek, ha gondunk akadt, vagy észrevételünk, ajánlatunk van az oldallal kapcsolatban. Füzessi Károly a Publiknak adott interjúját a következőképp fejezte be: "Egy kedves barátom egyszer azt mondta, hogy egy informatikai projektnek soha sincs vége. A portál ezt a tézist igen jól illusztrálja. Ötletek végtelen sora várja, hogy kezdjünk velük valamit".

Kívánom, hogy sikeres legyen a megvalósítás és az oldal látogatottsága egyre növekedjen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése